Atlétika

 

JÁSZ – NAGYKUN – SZOLNOK – MEGYEI

ATLÉTIKAI DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓ CSAPATBAJNOKSÁG

III-IV és V-VI. KORCSOPORT

V E R S E N Y K I Í R Á S A

 

A verseny célja:        Az iskola színeiben és képviseletében versenyzési lehetőség biztosítása, a megyei bajnoki címek eldöntése, továbbjutás az országos döntőre.

A verseny helye:       Albertirsa, Ecsédi László Sportcentrum (Vágóhid út 1.)

A verseny ideje:        III-IV. kcs.: 2018. október 02. (kedd) 10.30 óra

                              V-VI. kcs.:  2018. október 02. (kedd) 13.30 óra

Rendezője:                A Jász – Nagykun – Szolnok Megyei Diáksport Tanács és a Jász – Nagykun – Szolnok Megyei Atlétikai Szövetség.

A versenybíróság:     elnök: Ecseki Tibor

                                   titkár: Veres Pál

Résztvevők:               Az oktatási intézmények azon tanulói, akik egy ugyanazon oktatási intézménybe a 2018/19. tanév kezdetén beiratkoztak, s a verseny időpontjában az                                                     iskola tanulói.

III-IV. korcsoport:                 2004 – 2007-ben születettek.

V-VI. korcsoport:                  1999 – 2003-ban születettek.

Az 2004-ben született középiskolások indulhatnak az V-VI. korcsoport versenyén, de akkor nem versenyezhetnek saját IV. korcsoportjuk versenyén.

Indulási korlátozás: Egy versenyző maximum három ügyességi versenyszámban és egy váltószámban indulhat.

Igazolás:                     Szabályosan kitöltött, az internetről nyomtatott csapatnevezési lappal, amelyet az iskola igazgatója hitelesít, valamint diákigazolvány alapján. TAJ kártya vagy másolata legyen a tanulónál. Diákigazolvány elvesztése, hiánya esetén fényképes iskolalátogatási igazolás, fényképen is látható iskolai bélyegző nyomata.

Nevezés:         A megyei döntőn csak azok a csapatok vehetnek részt, akiket az iskolájuk előzetesen a www.mdsz.hu honlapon benevez 2018. szeptember 25-ig.

Az internetes nevezési listán nem szereplő csapatok nem indulhatnak.

 A versenyszámokra verseny helyén kell jelentkezni, a versenyszámokra szabályosan kitöltött jegyzőkönyveket itt kell leadni a versenyszám vezető versenybírójának a versenyszám kezdete előtt fél órával.

Csapatlétszám: 5 fő és 4 fő eredménye adja a csapateredményt.

 

 Versenyszámok

 III-IV. korcsoport

  V-VI. korcsoport

 Súlylökés

  F:4 kg, L:3 kg

  F: 6 kg, L: 4 kg

 Magasugrás

  Fiú és leány

  Fiú és leány

 Távolugrás

  Fiú és leány

  Fiú és leány

 Kislabdahajítás

  Fiú és leány

------------------

 Diszkoszvetés

-------------------

F: 1,75 kg, L: 1 kg

 Gerelyhajítás

-------------------

  Fiú 800g ,leány 600g

 10x200 m

  5 fiú és 5 leány

------------------

 4x1500 m

-------------------

  Fiú

 4x800 m

-------------------

  Leány

 Svédváltó

-------------------

  Fiú és leány

– Magasugrásban a versenyzők hat kísérletet tehetnek tetszés szerinti magasságon.

– A többi ügyességi versenyszámban minden versenyző három kísérletet tehet.

– A III-IV. korcsoportos versenyen a távolugrás 20 cm széles elugró helyről történik a születési évtől függetlenül.

– A kislabdahajítás plastoball (12 dkg) kislabdával történik, a gerelyhajítás általános szabályai szerint.

- A holtversenyeket a megyei versenyeken és az országos döntőn el kell dönteni.

A holtverseny eldöntése: a csapat utolsó tagjának (4., 3., stb.) eredménye dönt. A jobbik eredménnyel rendelkező utolsó csapattag csapata kerül előbbre.

- Az országos döntőre az eredmények alapján a legjobb 16 csapatot hívják meg, magasugrásban pedig a legjobb nyolcat.

Költségek:      A rendezés költségei a Megyei Diáksport Egyesületet, míg a részvételből adódó kiadások az iskolák fenntartóit terhelik.

Díjazás:          A versenyszámok I-III. helyezettjei a Magyar Diáksport Szövetség által biztosított egységes érmet kapnak. Amennyiben a verseny helyszínén nem lesz idő az oklevelek megírására, úgy azokat postán küldjük meg a helyezetteknek.

Egyéb:            Az öltözőben, a pályán hagyott értékekért a rendezők felelősséget nem vállalnak. Vitás kérdésben a versenykiírás vagy a MASZ versenyszabályzata szerint kell eljárni.

A megyei bajnokság időrendjét a nevezéseket követően készítjük el és a helyszínen kerül kiadásra.

Szolnok, 2018. szeptember 17.

                                                                                              Veres Pál

                                                                                              titkár

 

 

 

IDŐREND

 

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI

ATLÉTIKAI DIÁKOLIMPIA

ÜGYESSÉGI CSAPATBAJNOKSÁG

III-IV. korcsoport

 

 

 

 

10,30                   Súlylökés                      fiú                        III-IV.

                            Magasugrás                 fiú                        III-IV.

                            Távolugrás                   lány                     III-IV.

                            Kislabda hajítás            lány                     III-IV.

 

11,30                   Távolugrás                   fiú                        III-IV.

                            Magasugrás               lány                      III-IV.

                            Kislabda hajítás            fiú                        III-IV.

                            Súlylökés                      lány                      III-IV.

 

 

12,00                   10x200m                      fiú-lány                III-IV.

12,15                   Eredményhirdetés

 

 

 

 

 

                                              

Az időrend tájékoztató jellegű,

az induló csapatok száma módosíthatja.

 

 

 

 

 

 

IDŐREND

 

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI

ATLÉTIKAI DIÁKOLIMPIA

ÜGYESSÉGI CSAPATBAJNOKSÁG

 

V-VI. korcsoport

 

13,30                    Távolugrás                    fiú                        V-VI.

                            Gerelyhajítás                 lány                     V-VI

                            Magasugrás                  lány                     V-VI.

                            Súlylökés                       lány                     V-VI.

14,30                    Súlylökés                       fiú                        V-VI.

                           Gerelyhajítás                 fiú                       V-VI

Magasugrás                  fiú                        V-VI.

Távolugrás                   lány                     V-VI.

15,20                   Diszkoszvetés                 fiú - lány             V-VI.

15,40                   Svéd váltó                      lány                     V-VI.

15,50                   Svéd váltó                      fiú                        V-VI.

16,00                    4x800m                         lány                     V-VI.

16,20                    4x1500m                       fiú                        V-VI.

16,55          Eredményhirdetés

 

 

 

 

JÁSZ – NAGYKUN – SZOLNOK – MEGYEI

ATLÉTIKAI DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓ CSAPATBAJNOKSÁG

III-IV és V-VI. KORCSOPORT

V E R S E N Y K I Í R Á S A

 

A verseny célja:        Az iskola színeiben és képviseletében versenyzési lehetőség biztosítása, a megyei bajnoki címek eldöntése, továbbjutás az országos döntőre.

A verseny helye:       Szolnok, MÁV SE Véső úti Sporttelepe.

A verseny ideje:        III-IV. kcs.: 2017. szeptember 18. (hétfő) 13.00 óra

                                    V-VI. kcs.:  2017. szeptember 19. (kedd) 13.00 óra

Rendezője:                A Jász – Nagykun – Szolnok Megyei Diáksport Tanács és a Jász – Nagykun – Szolnok Megyei Atlétikai Szövetség.

A versenybíróság:     elnök: Ecseki Tibor

                                   titkár: Veres Pál

 

Résztvevők:               Az oktatási intézmények azon tanulói, akik egy ugyanazon oktatási intézménybe a 2017/18. tanév kezdetén beiratkoztak, s a verseny időpontjában az iskola tanulói.

III-IV. korcsoport:                 2003 – 2006-ban születettek.

V-VI. korcsoport:                  1998 – 2002-ben születettek.

Az 2003-ben született középiskolások indulhatnak az V-VI. korcsoport versenyén, de akkor nem versenyezhetnek saját IV. korcsoportjuk versenyén.

Indulási korlátozás: Egy versenyző maximum három versenyszámban és egy váltószámban indulhat.

Igazolás:                     Szabályosan kitöltött, az internetről nyomtatott csapatnevezési lappal, amelyet az iskola igazgatója hitelesít, valamint diákigazolvány alapján. TAJ kártya vagy másolata legyen a tanulónál. Diákigazolvány elvesztése, hiánya esetén fényképes iskolalátogatási igazolás, fényképen is legyen iskolai bélyegző.

Nevezés:         A megyei döntőn csak azok a csapatok vehetnek részt, akiket az iskolájuk előzetesen a www.mdsz.hu honlapon benevez 2017. szeptember 15-ig.

Az internetes nevezési listán nem szereplő csapatok kizárásra kerülnek.

 A versenyszámokra verseny helyén kell jelentkezni, a versenyszámokra szabályosan kitöltött jegyzőkönyveket itt kell leadni a versenyszám vezető versenybírójának a versenyszám kezdete előtt fél órával.

Csapatlétszám: 5 fő és 4 fő eredménye adja a csapateredményt.

 

Versenyszámok

III-IV. korcsoport

V-VI. korcsoport

Súlylökés

F:4 kg, L:3 kg

F: 6 kg, L: 4 kg

Magasugrás

Fiú és leány

Fiú és leány

Távolugrás

Fiú és leány

Fiú és leány

Kislabdahajítás

Fiú és leány

------------------

Diszkoszvetés

-------------------

F: 1,75 kg, L: 1 kg

Gerelyhajítás

-------------------

Fiú 800g ,leány 600g

10x200 m

5 fiú és 5 leány

------------------

4x1500 m

-------------------

Fiú

4x800 m

-------------------

Leány

Svédváltó

-------------------

Fiú és leány

– Magasugrásban a versenyzők hat kísérletet tehetnek tetszés szerinti magasságon.

– A többi ügyességi versenyszámban minden versenyző három kísérletet tehet.

– A III-IV. korcsoportos versenyen a távolugrás 20 cm széles elugró helyről történik a születési évtől függetlenül.

– A kislabdahajítás plastoball (12 dkg) kislabdával történik, a gerelyhajítás általános szabályai szerint.

• A holtversenyeket a megyei versenyeken és az országos döntőn el kell dönteni.

A holtverseny eldöntése: a csapat utolsó tagjának (4., 3., stb.) eredménye dönt. A jobbik eredménnyel rendelkező utolsó csapattag csapata kerül előbbre.

Költségek:      A rendezés költségei a Megyei Diáksport Egyesületet, míg a részvételből adódó kiadások az iskolát terhelik.

Díjazás:          A versenyszámok I-III. helyezettjei a Magyar Diáksport Szövetség által biztosított egységes érmet kapnak, az oklevelet pedig postán küldjük meg a helyezetteknek.

Egyéb:            Az öltözők korlátozott száma miatt a versenyzők lehetőleg sportöltözetben jöjjenek. Az öltözőben, a pályán hagyott értékekért a rendezők felelősséget nem vállalnak. Vitás kérdésben a versenykiírás vagy a MASZ versenyszabályzata szerint kell eljárni.

A megyei bajnokság időrendjét a nevezéseket követően készítjük el és a helyszínen kerül kiadásra.

Szolnok, 2017. szeptember 04.

                                                                                              Veres Pál

                                                                                              titkár

IDŐREND

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI

ATLÉTIKAI DIÁKOLIMPIA

ÜGYESSÉGI CSAPATBAJNOKSÁG

III-IV. korcsoport

13,00                   Súlylökés                      fiú                        III-IV.

                            Magasugrás                  fiú                        III-IV.

                            Távolugrás                   lány                     III-IV.

                            Kislabda hajítás            lány                     III-IV.

14,00                   Távolugrás                   fiú                        III-IV.

                            Magasugrás                lány                      III-IV.

                            Kislabda hajítás            fiú                        III-IV.

                            Súlylökés                      lány                      III-IV.

15,00                   10x200m                      fiú-lány                III-IV.

15,15                   Eredményhirdetés

Az időrend tájékoztató jellegű

 

 

IDŐREND

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI

ATLÉTIKAI DIÁKOLIMPIA

ÜGYESSÉGI CSAPATBAJNOKSÁG

V-VI. korcsoport

13,00                    Távolugrás                    fiú                        V-VI.

                            Gerelyhajítás                 lány                     V-VI

                            Magasugrás                  lány                     V-VI.

                            Súlylökés                       lány                     V-VI.

14,00                    Súlylökés                       fiú                        V-VI.

                           Gerelyhajítás                 fiú                       V-VI

Magasugrás                  fiú                        V-VI.

Távolugrás                   lány                     V-VI.

14,50                   Diszkoszvetés                 fiú - lány             V-VI.

15,10                   Svéd váltó                      lány                     V-VI.

15,20                   Svéd váltó                      fiú                        V-VI.

15,30                    4x800m                         lány                     V-VI.

15,50                    4x1500m                       fiú                        V-VI.

16,30                   Eredményhirdetés

JÁSZ – NAGYKUN – SZOLNOK – MEGYEI

ATLÉTIKAI DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORT

V E R S E N Y K I Í R Á S A

 

A verseny célja:        Az iskola színeiben és képviseletében versenyzési lehetőség biztosítása, a megyei bajnoki címek eldöntése, továbbjutás az országos döntőre.

A verseny helye:       2730 Albertirsa, Vágóhid u. 1. Ecsédi László Sportcentrum

A verseny ideje:        2018. április 23 (hétfő) 13.00 óra

                                   2018. április 24. (kedd) 13.00 óra

Rendezője:                Jász – Nagykun – Szolnok Megyei Atlétikai Szövetség és a Jász – Nagykun – Szolnok Megyei Diáksport És Szabadidő Egyesület.

A versenybíróság:     elnök: Ecseki Tibor

                                   titkár: Veres Pál

Résztvevők:               Az oktatási intézmények azon tanulói, akik egy ugyanazon oktatási intézménybe a 2017/2018. tanév kezdetén beiratkoztak, s a verseny idején az iskola tanulói.

V. korcsoport:            2001 – 2002-ben születettek.

VI. korcsoport:           1998 – 2000-ben születettek.

A 2003-ban született középiskolások indulhatnak az V. korcsoport versenyén, de akkor nem versenyezhetnek saját IV. korcsoportjuk versenyén.

Indulási korlátozás:  A versenyzők naponta két egyéni és egy váltóban indulhatnak. A 800 méter, az 1500 méter és a 3000 méter közül csak egy versenyszám választható naponta.

Igazolás:                     A nevezést követően a honlapról nyomtatott egyéni, vagy csapatnevezési lap, amelyet az iskola igazgatója hitelesít. Az induláshoz érvényes diákigazolvány is szükséges.

Nevezés:         A megyei döntőn csak azok a versenyzők vehetnek részt, akiket az iskolájuk előzetesen a www.mdsz.hu honlapon benevez 2018. 04. 19-ig. Az internetes nevezési listán nem szereplő versenyzők utólag kizárásra kerülnek.      A versenyszámokra verseny helyén kell jelentkezni, a váltó számokra szabályosan kitöltött jegyzőkönyveket kell leadni a versenybizottság elnökének a kezdés előtt fél órával.

Költségek: A rendezés költségei a JNSZM Diáksport és Szabadidő Egyesületet terhelik, a részvételből fakadó kiadásokat az iskolák fizetik.

Díjazás:          A versenyszámok I-III. helyezettjei érmet kapnak, a meghívási szintet teljesítőket az országos diákolimpiai döntőre meghívják/meghívhatják. Váltók közül csak a legjobb 16 kerül meghívásra.

Egyéb:            Az öltözési lehetőség a létesítményben biztosított. Az öltözőben, a pályán hagyott értékekért a rendezők felelősséget nem vállalnak. Vitás kérdésben az MDSZ versenykiírás vagy a MASZ versenyszabályzata szerint kell eljárni.

A megyei bajnokság időrendjét csak a nevezéseket követően tudjuk elkészíteni, az indulók számát az új helyzetben nagyon nehéz lenne tervezni.

ORSZÁGOS DÖNTŐ:

V-VI. korcsoport együtt:     Győr, 2018. május 26-27.

Meghívási szint:

Versenyszám

V. kcs. fiú

VI. kcs. fiú

V. kcs. leány

VI. kcs. leány

100 m

11,7

11,6

13,1

13,1

200 m

24,2

24,0

27,5

27,5

400 m

55,0

54,0

63,0

63,0

800 m

2:08,0

2:04,0

2:30,0

2:30,0

1500 m

4:30,0

4:25,0

5:18,0

5:18,0

3000 m

9:55,0

9:40,0

12:00,0

12:00,0

110/100 m gát

17,5

17,5

17,5

17,5

Magasugrás

175

178

150

150

Távolugrás

600

610

500

500

Súlylökés

13,00 (5kg)

13,00 (6kg)

10,00

10,00

Diszkoszvetés

40,00 (1.5kg)

38,00 (1.75kg)

29,00

29,00

Gerelyhajítás

46,00 (700gr)

46,00 (800gr)

32,00

32,00

4x100 m

 

 47,0

 

54,0

4x400 m

 

3:45,0

 

4:35,0

 

További információ a www.mdsz.hu honlapon a Diákolimpiai versenykiírások atlétika 60-63. oldalán találhatók.

Jász – Nagykun – Szolnok Megyei Atlétika Diákolimpia

V – VI. korcsoport Megyei Döntő

Versenyszámok

Április 23. /hétfő/

                        110 m gát VI. kcs. fiú (99cm)

                        110 m gát V. kcs. fiú (91 cm)

                        100 m fiú V. kcs. if.

                        Gerely leány V , VI. kcs. /600 g/

                        Magasugrás leány V , VI. kcs.

                        Súlylökés fiú V , VI. kcs. /5 ill. 6 kg

                        100 m fiú VI. kcs. if.

                        100 m leány V. kcs. if.

               100 m leány VI. kcs.

                        1500 m fiú V, VI. kcs. if.

                        1500 m leány V , VI. kcs. if.

Távolugrás fiú V , VI. kcs.

Gerelyhajítás fiú V , VI. kcs. /700, 800 g/

Súlylökés leány V , VI. kcs. (V. kcs. 3kg)

                        400 m fiú V , VI. kcs.

                        400 m leány V , VI. kcs.

                        4x100 m fiú

                        4x100 m leány

 

Április 24. /kedd/

                        100 m gát V. kcs. leány (76 cm)

                        100 m gát VI. kcs. leány (84 cm)

                        800 m V, VI. kcs. leány

                        800m V, VI. kcs. fiú

                        magasugrás fiú V, VI. kcs.

                        diszkoszvetés fiú V, VI. kcs. /1,50, 1,75 kg/

                        távolugrás leány V, VI. kcs.

3000 m fiú V, VI. kcs.

                        3000 m leány V, VI. kcs.

                        diszkoszvetés leány V, VI. kcs.

   &n